Mi a helyzet az idei ballagásokkal?

A 2021. évi ballagási rendezvények megtartásának feltételeiről szóló kormányrendelet értelmében május 26-tól kezdődően pótolhatók az idei ballagási ünnepségek. Több végzős diákot is megkérdeztünk, az ő iskoláikban hogyan fog történni idén a ballagás.

A diákok elmondásai alapján eltérő megoldásokat választanak az intézmények. Egyes iskolák elzárkóznak attól, hogy idén ballagást tartsanak, más iskolákban már akár májusban megrendezésre kerül a ballagás. Olyan tanuló is akadt, aki azt mondta, hogy az ő iskolájában - a tavalyi évhez hasonlóan - augusztus utolsó hetében rendezik meg a ballagási ünnepséget.

Szombaton Magyarország elérte az 5 millió beoltottat, ezáltal megszűnt a közterületeken kötelező maszkviselés, így védettségi igazolványtól függetlenül bárki részt vehet a rendezvényen, ha azt megtartják.

Forrás: MediaWorks

A szerenádozással kapcsolatban azonban szinte mind úgy nyilatkoztak, hogy ez az idei évben elmarad, a tanáraik is inkább azt javasolják, hogy ezt most hagyják ki.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen ajándékra számítanak az újonnan érettségizők, mind azt felelték, hogy egy virágcsokorra és pénzre (lányok és fiúk egyaránt). Arra pedig, hogy mit szeretnének kapni, azt felelték, hogy a kapott összeg lehetőleg legyen minél magasabb, de persze minden ajándéknak örülnek.