Tények és tévhitek a nándorfehérvári diadalról

Dugovics Titusz és déli harangszó. Ha más nem is, ezek minden magyarnak beugranak a nándorfehérvári diadal hallatán, de hol válik el az igazság és a legenda?

Kereszt és félhold

A 15. századi Magyarországon nem király, hanem a megosztottság uralkodott. A hatalom bázisának számító nemesség két tábor köré összpontosult: egyesek V. László Habsburg-ági királyt, mások Hunyadi János erdélyi vajdát pártolták. Míg az országon belül fortyogott az ellentét, a határon túl egy mindent elsöprő ellenség ütötte fel fejét. A balkáni régióban megállás nélkül törtek előre az oszmánok, az európai kereszténység Konstantinápoly 1453-as eleste után mélypontra került. III. Kallixtusz pápa minden tőle telhetőt megtett a kontinens mozgósítására, ám a keresztes hadjáratok dicső eszményei az évszázadok során megkoptak. Hunyadi János azon kevesek közé tartozott, akik realizálták a pápa szavai mögött rejtőző igazságot és fenyegetettséget. Kinevezte sógorát, Szilágyi Mihályt Nándorfehérvár védelmének élére, a két férfi pedig saját pénzükön kezdett neki a haderő toborzásának. Nándorfehérvár földrajzi fekvésének köszönhetően a déli végvárrendszer kulcsának számított. A Száva és a Duna találkozásánál épült város legnagyobb előnye az volt, hogy a védők élelem ellátását biztosította a vízi szállítmányozás, valamint az ivóvíz hiány a folyók miatt szóba sem jöhetett. Arról nincsenek hiteles források, hogy pontosan hány főt sikerült összeszedni Hunyadiéknak. Becslések szerint Szilágyi 5000 – 7000 várvédőt toborzott, míg Hunyadi 12000 főt vonultatott fel. Ehhez még hozzá csaphatjuk Kórógyi János macsói bán és Kapisztrán János szerényes hadait. Bárhogy is nézzük, mindez eltörpül a legnagyobb jóindulattal is többszörös túlerőt számláló oszmán sereghez képest. Az ostromot vezető II. Mehmed szultán megközelítőleg 40000 – 70000 harcost vont zászlaja alá. Nem volt túl rózsás a magyarok helyzete.

II. Mehmed szultánForrás: Wikimedia

Az ostrom

Az oszmánok 1454. július 4-én értek Nándorfehérvár falai alá. A szultán nem teketóriázott, azonnal lövetni kezdte a várat. A kor egyik legmodernebb tüzérsége szüntelenül bombázta Nándorfehérvár magas és vékony falait. A biztonság kedvéért egy hajózárat is felhúztak, hogy elvágják az esetleges felmentő sereg útját. Július 21-én került sor a mindent elsöprő oszmán rohamra, ami az elvárásokkal ellentétben mégsem sikerült olyan elsöprően. A védők kitartottak. A váratlan fordulatot a keresztes sereg hirtelen megindulása hozta. A fanatikus parasztok egyszer csak megindultak az ellenség felé, Kapisztrán látva, hogy nem tudja őket megfékezni, inkább velük tartott. Hunyadi felismerte a kínálkozó lehetőséget és kitört a várból. Elfoglalta az ágyúkat, és szó szerint saját fegyvereiket fordította az oszmánok felé. II. Mehmed serege felbomlott, tüzérségét elvesztette. Egyetlen ésszerű döntést hozhatott: visszavonulót fújt. Július 22-én Nándorfehérvár felszabadult, a pogány hadak 65 évig nem háborgatták Európát. A győzelmet egyedül Hunyadi János augusztus 11-én pestistől bekövetkező halála árnyékolta be.

Forrás: Pinterest

Dugovics Titusz létezett is, meg nem is

Nincs olyan magyar, akinek a „hősi önfeláldozás" strófa hallatán ne a törökkel mélybe ugró Dugovics Titusz jusson eszébe. A rideg valóság azonban az, hogy Dugovics Titusz a képzelet szüleménye. Ha túljutottunk a kezdeti sokkon, vizsgáljuk meg a legenda keletkezését. Dugovics Titusz Döbrentei Gábor 1824-es cikkében bukkan fel név szerint. Már az gyanús, hogy az első írásos emlék és az azt ihlető történelmi esemény között több száz éves ugrás van. Az írás alapját Dugovics Imre vasi kisnemes beszámolója adja, aki három dokumentummal állt Döbreneti elé: egy Mátyástól származó adománylevéllel, egy 1588-as okirattal és Bercsényi menlevelével. A bizonyítékok tükrében a kutatót igazat adott az állítólagos leszármazottnak. A nemzeti hőssé emelkedéshez azonban még szükség volt Wagner Sándor 1859-es remekmívű festményére, ami megörökítette a nevezetes pillanatot. A mese mégsem győzött meg mindenkit. Rengeteg történelemkutató kételkedett Dugovics Titusz létezésében, és láss csodát, a végén nekik lett igazuk. A dokumentumokat eredetiségvizsgálatnak vetették alá, az eredmények magukért beszéltek. A három iratból egy biztosan hamis, a másik kettő hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Minderre rátesz egy lapáttal a tény, miszerint egy történelmileg hiteles író sem tartotta érdemlegesnek a Dugovics Titusz megemlítését, vagyis név szerint nem. Itt érkezünk el a mese mögött meghúzódó igazsághoz. Több középkori históriában - nem kizárólag magyarban - is feltűnik a névtelen férfi, aki az ellenség zászlójával együtt leveti magát a mélybe. Tekintve, hogy a várvédőt nem - vagy nem egységesen - nevezik meg, továbbá számtalan várostromnál szó esik áldozatáról, így valószínűleg egy népi motívumról van szó. Az ellenségével mélybe hulló vitéz bátorságot önt az elkeseredett küzdelmet vívó közkatonák szívében. Ha Dugovics Titusz nem is létezett, volt valaki, aki életét adta azért, amiben hitt. Önfeláldozása velünk él, míg világ a világ. Ha érdekel a teljes történet, a Rubicon oldalán belevetheted magadat a részletekbe.

Mi az igazság a déli harangszóról?

Sajnos ki kell ábrándítanunk benneteket. A déli harangszó nem a nándorfehérvári diadal okán lett elrendelve, mégis van kapcsolat a kettő esemény között. Említettük, hogy III. Kallixtusz pápa megpróbálta hadra fogni Európát. Nos, céljai eléréséhez két dolgot vetett be. Egyrészt megbízta Juan Carvajal-t és Kapisztrán Jánost egy keresztes hadsereg toborzására, másrészt kiadott egy bullát, ami déli harangozást rendelt el a csatába indulók biztatására.

Kapisztrán JánosForrás: Wikipédia

A probléma abban rejlik, hogy a bullát június 29-én keltezték, a diadal majdnem egy teljes hónappal rá esett meg. Akkor miért fonódott össze ennyire a fejekben a harangszó és Nándorfehérvár? Ugye ismerős, amikor megrendelünk valamit a netről, de csak napokkal/hetekkel rá kapjuk kézhez? Nagyjából ugyan ez történt, csak középkori számolva. Ugyan a bulla megelőzte a magyarok győzelmét, azonban utóbbi híre hamarabb jutott el Budába és más európai nagyvárosba. Hunyadi sikere a pápához is eljutott, aki később korrigálta rendelkezését, és buzdítás helyett a hálaadás töltötte meg a harangszót.