Sepsiszentgyörgyön képzőművészeti képzés indul

Együttműködésben indít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem festőművészet és szobrászat szakokat.

Szenkovics Dezső, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja elmondta, hogy az egyetem az alapításakor vállalta, hogy olyan képzések indításában vállal szerepet, amelyek nem elérhetők magyar nyelven Romániában. Ilyen a képzőművészeti szak is, melynek elindítását a Pécsi Tudományegyetem kollégái kezdeményezték, az erdélyi egyetem pedig örömmel vállalta el a rá eső feladatot.

Az erdélyi városok közül azért esett Sepsiszentgyörgyre a választás, mert ott fog megépülni az a nagyszabású egyetemi campus, amely alkalmas lesz a képzőművészeti képzés valamennyi infrastrukturális igényének kielégítésére.

Lengyel Péter, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja hangsúlyozta, hogy nem a pécsi képzés klónját akarják megteremteni Erdélyben, hanem olyan önálló szellemiségű művészeti iskola létrehozása a cél, amely figyelembe veszi a mai is virágzó erdélyi szellemi közeget, így az erdélyi oktatók már a kezdettől fogva részt fognak venni a képzésben. Ez hozzásegíti a diákokat, hogy ne csak a magyar, hanem a román kortárs művészet viszonyaival is tisztában legyenek.

Helyettese, Hegyi Csaba hozzátette, hogy reményeik szerint több olyan kurzust is ki tudnak alakítani, melyben közösen vehetnek részt a pécsi és az erdélyi diákok.

forrás: MTI