OKTV: A verseny, ami neked is jó!

Hatalmas a verseny a felsőoktatási helyekért, ezért akinek komolyabbak a továbbtanulási szándékai, a pluszpontok megszerzésén munkálkodnak. Érettségi előtt a kiemelkedő tanulmányi eredmény és a nyelvvizsga mellett létezik még egy olyan, sokszor elfeledett pontszerzési lehetőség, melyet az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen keresztül érhetsz el. De vajon megéri készülni és részt venni egy ilyen komoly, sok energiát és időt igénylő versenyben?

A válaszunk mindenképpen igen. Az OKTV első harminc helyezettje ugyanis mind plusz pontokkal gyarapszik a felvételi eljárásban.Ha érettségi tárgyból szerzett helyezéssel rendelkezel, és az első tíz helyezett között vagy, száz többletpontot kapsz, míg, ha a következő tíz közé kerülté be, akkor ötven ponttal gazdagodhatsz. A huszonegyediktől a harmincadik helyezést elértek sem maradnak jutalom nélkül, ők huszonöt pont plusszal indulhatnak a felvételi versenyen.

Az OKTV tehát nem csak a strébereknek jó!Forrás: Shutterstock

A lehetőség mindenkinek adott, ugyanis a részvétel nem kötődik tanulmányi eredményhez és érdeklődési körhöz sem. Az OKTV helyezéseket ugyanis a felsőoktatási intézmények széleskörű tematikák mentén elfogadják; így a nyelvek nagy része, a természettudományi tárgyak, az informatika, a magyar irodalom és magyar nyelv, valamint a matematika, történelem továbbá a művészettörténet, sőt még a belügyi rendészetek kapcsán elért eredményeket is pontokkal jutalmazzák.
Akinek a felsoroltak közül egyik téma sem nyeri el tetszését, indulhat nem érettségi pontot adó tárgyból is. Így kutathatsz akár a kommunikáció, akár a médiatudomány, szabadbölcsészet, orvostudomány, vagy éppen pedagógus, vagy sporttudomány területén is. Ez utóbbi esetekben a többletpont kevesebb, az első tíz helyezettet húsz többletponttal jutalmazzák.

Garantáltan te leszel a legokosabb, amennyiben időt és energiát szánsz a versenyen való részvételre! Mindegy, hogy Magyarország mely pontján laksz, melyik középiskolába jársz, mi a kedvenc tantárgyad, vagy milyen az érdeklődési köröd. Ha mélyebben beleásnád magad bármely témába, tedd azt a tanulmányi versenyre való felkészülés közben, így kösd össze a kellemest a hasznossal. Az online órák révén – például a napi utazást megspórolva – felszabadult időddel így nyerhetsz többletpontokat!