Iskolák útvesztőjében – Avagy hova menjek tovább tanulni?

Már év közben nagy a nyomás a nyolcadikosokon, hiszen dönteniük kell merre viszi őket tovább az útjuk. Nem feltétlenül tudja valaki tizennégy évesen, hogy szeretne-e felsőoktatásban tanulni, ezért nehéz a döntés. Technikum, szakképző, vagy gimnázium? Segítünk!

Rengeteg változás történik körülöttünk, az egyik a szeptembertől induló átalakult szakképzési rendszer. A korábbi szakgimnáziumok átalakulnak technikumokká, a szakközépiskolák szakképzőkké. Nem is biztos, hogy pontosan tudod, melyiknek milyen előnyei vannak, ezért összeraktunk számodra pár gondolatot. Reméljük, hogy ezzel megkönnyítjük a választást és olyan irányba indulsz majd el, ami számodra a legmegfelelőbb lesz!

Technikumok nyomában

A technikumok öt éves képzéssel adnak egyszerre érettségi bizonyítványt és technikusi képzettséget a 13. tanév végén. Akik ezt a formát választják, azok számíthatnak arra, hogy az első két évben a választott szakkal kapcsolatos ágazati ismereteket sajátítanak majd el és megtanulják az alapfogalmakat és a piaci helyzet működését. A 10. évfolyam után a tanulók vizsgát tesznek a tanultakból és kiválasztják azt a konkrét szakirányt, amelyen tovább szeretnének haladni. Vannak olyan intézmények, ahol van lehetősége a diákoknak egy adott vállalaton belül, szervezett képzésben folytatni a további tanulmányaikat.

Forrás: 123rf

A jól tanulók előrehozott érettségit tehetnek a 12. év végén az alapszintű kötelező tárgyakból, így a 13. évben az idegennyelvi érettségi és a szakmai vizsga marad már csak hátra. A szakmai vizsga emelt szintű érettségiként fog majd beszámítani a felsőfokú tanulmányokba. A nyelvtanulást preferálók is találnak maguknak technikumokat, ugyanis életbe lépnek olyan hatéves képzések is, amelyek esetén a nulladik év kifejezetten a nyelvi felkészítésre fókuszál és csak ezután tér rá a választott szak alapképzésének tényleges taglalására.

A tantárgyak a gimnáziumi tárgyak mentén haladnak az első két évben, azonban külön természettudományi órák nem, helyettük komplex természettudományos tárgyak, utána pedig a szakterülethez kapcsolódóak kerülnek a tantervbe.

Hogy milyen szakmák elérhetőek? Összesen 174 alapszakma közül lehet választani, például lehetsz bor- és pezsgőgyártó technikus, édességkészítő, bányaművelő, mentőápoló, grafikus és még rengeteg minden, mely képzésekről többek között az IKK oldalán is olvashatsz!

Tudtad, hogy a technikum elvégzése közben ösztöndíjra is jogosult vagy? Ennek alapja a tanév első napján érvényes legkisebb munkabér egy havi összegének bizonyos százaléka. Ez a 2020/2021-es tanévben 8050 forint volt. Szakirányú oktatás esetén 2,00-2,99 átlagnál a munkabér 5 százaléka, 3,00-3,99-es tanulmányi átlag esetén már a 15 százaléka, 4,49-es átlag fölött pedig 35 százalék, ami számszerűsítve 56 350 forint volt. Rászorultsági támogatás is igénybe vehető az arra jogosultak számára, ez 3,5-ös tanulmányi átlag esetén fixen 20 százalék. Ugyan a támogatások közül egyszerre csak egy vehető igénybe, de azért megéri jól tanulni, nem?

Kukkantsunk be a szakiskolákhoz is

A szakiskolák közé tartozik minden olyan intézmény, amely sajátos nevelési igényű tanulókat készít fel szakmai vizsgára. Ezek azok az oktatási központok, amik segítséget nyújtanak a munkába állás területén, valamint az életkezdéshez is adnak egy hatalmas löketet a hároméves képzési idő alatt.

Lehetsz pékasztalos, burkoló vagy éppen szakács. Választhatsz számtalan képzés közül, ami közelebb visz az álmaidhoz!

Végül, de nem utolsó sorban a gimnáziumok

A gimi azoknak való, akik általános műveltséget megalapozó, érettségire felkészítő oktatásban szeretnének részt venni. Általában négy évig tart, de léteznek nyelvi előkészítős iskolák is, ahol az első év alapozó idegennyelvi emelt óraszámú képzést ad. Léteznek négy, hat és nyolcévfolyamos gimnáziumok is. Ezekere korábban érdemes gondolni, negyedik, illetve hetedik osztályt követően.

Érdemes minden esetben a tudásodnak legmegfelelőbbet választani, hisz vannak erős, közepes és gyengébb középfokú intézmények is. Magyarország három legjobb gimnáziumába az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tartozik.

Érdekel, hogy a magyar diákok hol tanulnak tovább a legszívesebben? Nézd meg a SuliLife erről szóló cikkét is!